szerda, szeptember 09, 2009

Szülinapozás

Reggel sikeresen elaludtunk, így rekord idő alatt készülődtünk össze. Legalább már azt is tudom, hogy ilyenre is képesek vagyunk:) Bár a gyerekek nyűglődtek egy kicsit, mert ébreszteni kellett őket, utána pedig azonnal öltözködés, de nem volt különösebb gond.
Otthon rendezgettem a lakást, takarítottam, becsomagoltuk Rékával Gergő ajándékát- amit magának vett meg Pesten:)-, játszottunk, mostam, teregettem meg ilyenek. Réka mostanában előszeretettel játszik bölcsiset, ovisat meg iskolásat. Itt éppen ő a babáinak a tanítónénije:

Délután mentünk Gergőkéért a bölcsibe. Ma sem uzsonnázott még ott, majd holnaptól... Épp ezért holnaptól már nem 2-re, hanem fél 3-ra kell érte mennünk. Otthon meguzsonnáztak a gyerekek és nekiálltunk muffint sütni apának. (Gergő nagyon kevés édességet eszik meg, ezt tudom, hogy szereti.)

Epekedve vártuk apát késő délutánra, Réka még rajzolt is neki meg vagdosgatott formákat színes papírból. Aztán megtörtént a köszöntés is. A gyertyákat 3x kellett meggyújtani, mert persze a 2 gyereknek is el kellett fújnia külön- külön. Gergő nagyon örült az ajándékának- hahaha-, de hát a bontogatás is a gyerekek feladata volt. Mint ahogy a muffinok elpusztítása is...






Nem volt nagy ünneplés, de nem is szoktunk nagy feneket kerekíte ilyen dolgoknak. Nekünk bőven elég egy szóbeli köszöntés is, meg hogy itt vagyunk egymásnak, szeretjük egymást, és úgy élünk ahogy élünk. Az ember ugyan mindig többre vágyik, mint amilye van, de azt hiszem, mi maximálisan elégedettek lehetünk a sorsunkkal:) Nem hiányoznak ajándékok ahhoz, hogy boldogabbak legyünk:)

Ja, ez kimaradt. Hát nem gyönyörű???????


1 megjegyzés:

jociandi írta...

Ismétlem magam: nagyon aranyosak vagytok! A muffinok "szakmai" szemmel is nagyon jól sikerültek. Az egyik képen, mikor Gergő bejön az ajtón, a két kicsi izgalmában összebújik? :) Valóban gyönyörű ez a csaj, vigyázz rá, el ne lopják. :)