Múlt hét szerdán Gergőkét orvoshoz kellett vinni, borzalmasan hurutos volt. A doktornő kapásból rávágta, hogy tüdőgyulladás. 2 nap múlva a felülvizsgálaton már csak tüdőgyulladás gyanúról beszélt. Kapott gyógyszereket, bár a köhögéstől eltekintve prímán volt a kissrác, igazi kisördögként viselkedett egész nap. A 2 nap kényszerszabi viszont kifejezetten jól esett. Bölcsibe nem mehetett. Természetesen éppen ezen a héten volt a csoport és egyéni fényképezkedés. Megbeszéltem a gondozónőkkel, hogy hívjanak fel, ha ott a fényképész, mi azonnal megyünk, ne maradjon már le Gergőke sem a közös képről.
Eljött 11.-e, péntek. Úgy volt, hogy 9-re megyünk a doktornőhöz. Mit ad isten, reggel éppen trécsltem a szomszédasszonnyal, és mondta, 9-re éppen jönnek hozzájuk kitisztítani a légkondit. Gyorsan lecsaptam rá, aztán a karbantartó emberrel is megbeszéltem, hogy ha végez a szomszédasszonynál és ráér, jöjjön már fel hozzánk is. (Évek óta nem volt kitisztítva a klíma, tavaly már a víz is folyt belőle, nagyon ráfért már egy takarítás. Csak mindig halogattuk a dolgot.) Így nem mentünk 9-re az orvoshoz. Gergőnek reggel dolga volt, de fél 10 körül éppen hazaért. Így kaptam Gergőkét, kezdtünk készülődni, hogy indulunk a dokihoz, ha Gergő már itthon van, tud felügyelni az emberre. És ekkor szólt a kaputelefon. A bölcsiből szaladt el hozzánk egy anyuka, hogy siessünk fényképezkedni, mert már csak ránk várnak. Na szaladtunk gyorsan akkor előbb a bölcsibe. A fényképész viszont még más csoportnál fényképezkedett... Azt mondták, hagyjam ott a gyereket, menjek vissza érte fél 12-re. Mondtam, hogy ez így nem lesz jó, a doktornő akkor már nem lesz bent, és nekünk feltétlenül mennünk kell hozzá. Ekkor intézkedtek a gondozónők, és már készültek is a képek. Édesek voltak a gyerekek. A csoportkép után egyéni képek következtek. Először csak Gergőkéről és egy másik kislányról, akit szintén úgy hívtak be, mert ő is beteg volt. Igazából az egyéni fényképezés úgy szokott történni, hogy a fotós játék közben csíp el pillanatokat, ugyanis nagy általánosságban a bölcsisek nem nagyon szeretik, ha pózóltatják őket. De mivel mi mentünk volna, így előre vették ezt a dolgot. Csak hát így főleg beállított képek készültek. Gergőkének nem is nagyon volt ínyére a dolog, nyűglődött és nem tetszett neki a fotózkodás, de azért remélem készült róla pár jó kép is...
Ja, a gondozónők majdhogynem szemrehányóan mondták, hogy telefonon nem értek el, mert azon a számon, amit adtam, más jelentkezett be. Akkor én mondtam egy kicsit szemrehányóan, hogy pedig én leadtam az új számainkat, amin februárban már kerestek is, mert éppen hányt a gyerek és hívtak, hogy vigyem haza. Akkor egy kicsit gondolkodtak, és azt mondták, hogy tényleg, emlékeznek rá, akkor csak elkeveredett valahová az a papír. Hát, köszönöm szépen! Ha éppen nem beszélgetek a szomszádasszonnyal reggel, akkor nem jön fel hozzánk a klíma karbantartó, és akkor mi 9-kor már a dokinál vagyunk, utána meg császkálni megyünk. Akkor hiába csönget hozzánk az anyuka, és lecsúszunk a fotózásról. Mondjuk ha Gergő otthon van akkor, ő utol tudott volna érni minket. Minden esetre kicsit bosszankodtam. De a lényeg, hogy végülis jól alakultak a dolgok!
Eljött 11.-e, péntek. Úgy volt, hogy 9-re megyünk a doktornőhöz. Mit ad isten, reggel éppen trécsltem a szomszédasszonnyal, és mondta, 9-re éppen jönnek hozzájuk kitisztítani a légkondit. Gyorsan lecsaptam rá, aztán a karbantartó emberrel is megbeszéltem, hogy ha végez a szomszédasszonynál és ráér, jöjjön már fel hozzánk is. (Évek óta nem volt kitisztítva a klíma, tavaly már a víz is folyt belőle, nagyon ráfért már egy takarítás. Csak mindig halogattuk a dolgot.) Így nem mentünk 9-re az orvoshoz. Gergőnek reggel dolga volt, de fél 10 körül éppen hazaért. Így kaptam Gergőkét, kezdtünk készülődni, hogy indulunk a dokihoz, ha Gergő már itthon van, tud felügyelni az emberre. És ekkor szólt a kaputelefon. A bölcsiből szaladt el hozzánk egy anyuka, hogy siessünk fényképezkedni, mert már csak ránk várnak. Na szaladtunk gyorsan akkor előbb a bölcsibe. A fényképész viszont még más csoportnál fényképezkedett... Azt mondták, hagyjam ott a gyereket, menjek vissza érte fél 12-re. Mondtam, hogy ez így nem lesz jó, a doktornő akkor már nem lesz bent, és nekünk feltétlenül mennünk kell hozzá. Ekkor intézkedtek a gondozónők, és már készültek is a képek. Édesek voltak a gyerekek. A csoportkép után egyéni képek következtek. Először csak Gergőkéről és egy másik kislányról, akit szintén úgy hívtak be, mert ő is beteg volt. Igazából az egyéni fényképezés úgy szokott történni, hogy a fotós játék közben csíp el pillanatokat, ugyanis nagy általánosságban a bölcsisek nem nagyon szeretik, ha pózóltatják őket. De mivel mi mentünk volna, így előre vették ezt a dolgot. Csak hát így főleg beállított képek készültek. Gergőkének nem is nagyon volt ínyére a dolog, nyűglődött és nem tetszett neki a fotózkodás, de azért remélem készült róla pár jó kép is...
Ja, a gondozónők majdhogynem szemrehányóan mondták, hogy telefonon nem értek el, mert azon a számon, amit adtam, más jelentkezett be. Akkor én mondtam egy kicsit szemrehányóan, hogy pedig én leadtam az új számainkat, amin februárban már kerestek is, mert éppen hányt a gyerek és hívtak, hogy vigyem haza. Akkor egy kicsit gondolkodtak, és azt mondták, hogy tényleg, emlékeznek rá, akkor csak elkeveredett valahová az a papír. Hát, köszönöm szépen! Ha éppen nem beszélgetek a szomszádasszonnyal reggel, akkor nem jön fel hozzánk a klíma karbantartó, és akkor mi 9-kor már a dokinál vagyunk, utána meg császkálni megyünk. Akkor hiába csönget hozzánk az anyuka, és lecsúszunk a fotózásról. Mondjuk ha Gergő otthon van akkor, ő utol tudott volna érni minket. Minden esetre kicsit bosszankodtam. De a lényeg, hogy végülis jól alakultak a dolgok!
