Tegnap már megbeszéltük a gyerkőcökkel, hogy megyünk a könyvtárba, visszavisszük a könyveket és hozunk ki újakat. Úgy örültek ennek, mintha minimum 10 tortát ígértem volna nekik. Nagyon édesek voltak.
Így is történt. Bölcsi-ovi után délután vonultunk a könyvtárba. Vittem egy hatalmas bazi nehéz szatyrot tele könyvvel, amit végülis leadtunk, és mellette még cipeltem egy másik szatyrot is a gyerekek összekoszolt ruháival, és a reggel még használt gumicsizmával és esőköpenyekkel. Aztán még belegyömöszöltem a kis dzsekijeiket is, ugyanis délután annyira meleg volt, hogy már azokra sem volt szükség. Eszembe sem jutott, hogy ezt a cuccot ledjam a ruhatárban... rá is fáztam:( Ugyanis eltűnt kisGergő dzsekije. Mindig más helyen nézegettük a könyveket, hurcibáltam mindig a kis cuccunkat. Időközben a cipőiket is levették- padlószőnyegezve van a könyvtár, így nem csináltam ebből problémát-, viszont így a kis cipőiket is hurcibálni kellett. És még a könyveket is, amiket időközben kiválasztottak maguknak. Közben a könyvtárban valamilyen vetélkedő volt hátul, rengeteg gyerekkel. Miután vége lett annak a rendezvénynek, szétszéledt az a rengeteg gyerek, nagy volt a kavarodás. Nem nagyon hagytam magára a cuccainkat, nam értem, hogy tűnhetett el kicsi fiú dzsekije. Ezt csak akkor vettem észre, mikor potom 2 óra elteltével már indultunk haza, és öltöztettem őket. Vonultunk vissza keresni a hiányzó ruhadarabot, segítettek is, de sajnos nem volt sehol. A ruhatárban sem adtak le talált kabátot... Annyira nem nagy probléma, több is veszett már Mohácsnál, csak azért bosszant a dolog, mert már mikor megérkeztünk, akkor volt egy olyan megérzésem, hogy biztos elhagyunk majd valamit. Ha akkor foglalkozom ezzel a "jelzéssel" -amiről hiszem, hogy létezik, és igenis hallgatnunk kell a megérzéseinkre, mert ezek bizonyos figyelmeztetések számunkra-, akkor ez mind nem történik meg. Meg hát jó kis dzseki volt, ami még jövő ilyenkor is jó lett volna a gyerekre. Na mindegy, így jártam. Legközelebb minden cuccot leadok a ruhatárban. Azért még bízom abban, hogy valaki visszaviszi a ruhadarabot, miután észreveszi, hogy nem az övé. Vagy naív vagyok?
Ja, és ott jutott eszembe, hogy legközelebb feltétlenül viszek fényképezőgépet. Olyan édesek, ahogy böngésznek a könyvek között, és ahogy kisGergő lefoglalja magát az ottani játékokkal:)
Így is történt. Bölcsi-ovi után délután vonultunk a könyvtárba. Vittem egy hatalmas bazi nehéz szatyrot tele könyvvel, amit végülis leadtunk, és mellette még cipeltem egy másik szatyrot is a gyerekek összekoszolt ruháival, és a reggel még használt gumicsizmával és esőköpenyekkel. Aztán még belegyömöszöltem a kis dzsekijeiket is, ugyanis délután annyira meleg volt, hogy már azokra sem volt szükség. Eszembe sem jutott, hogy ezt a cuccot ledjam a ruhatárban... rá is fáztam:( Ugyanis eltűnt kisGergő dzsekije. Mindig más helyen nézegettük a könyveket, hurcibáltam mindig a kis cuccunkat. Időközben a cipőiket is levették- padlószőnyegezve van a könyvtár, így nem csináltam ebből problémát-, viszont így a kis cipőiket is hurcibálni kellett. És még a könyveket is, amiket időközben kiválasztottak maguknak. Közben a könyvtárban valamilyen vetélkedő volt hátul, rengeteg gyerekkel. Miután vége lett annak a rendezvénynek, szétszéledt az a rengeteg gyerek, nagy volt a kavarodás. Nem nagyon hagytam magára a cuccainkat, nam értem, hogy tűnhetett el kicsi fiú dzsekije. Ezt csak akkor vettem észre, mikor potom 2 óra elteltével már indultunk haza, és öltöztettem őket. Vonultunk vissza keresni a hiányzó ruhadarabot, segítettek is, de sajnos nem volt sehol. A ruhatárban sem adtak le talált kabátot... Annyira nem nagy probléma, több is veszett már Mohácsnál, csak azért bosszant a dolog, mert már mikor megérkeztünk, akkor volt egy olyan megérzésem, hogy biztos elhagyunk majd valamit. Ha akkor foglalkozom ezzel a "jelzéssel" -amiről hiszem, hogy létezik, és igenis hallgatnunk kell a megérzéseinkre, mert ezek bizonyos figyelmeztetések számunkra-, akkor ez mind nem történik meg. Meg hát jó kis dzseki volt, ami még jövő ilyenkor is jó lett volna a gyerekre. Na mindegy, így jártam. Legközelebb minden cuccot leadok a ruhatárban. Azért még bízom abban, hogy valaki visszaviszi a ruhadarabot, miután észreveszi, hogy nem az övé. Vagy naív vagyok?
Ja, és ott jutott eszembe, hogy legközelebb feltétlenül viszek fényképezőgépet. Olyan édesek, ahogy böngésznek a könyvek között, és ahogy kisGergő lefoglalja magát az ottani játékokkal:)
1 megjegyzés:
bárhová is megyünk,bizony jó a fényképező,vagy a telefon,mert az ilyen nem mindennapi dolgokat muszáj megörökíteni.Nagyon jó visszanézni.Egyet értek veled,nem tudom hogy mindenkinél így van-e,de tényleg a "lelki szemeinkkel már előre látjuk,hogy mi történhet,és ha figyelmen kívül hagyjuk,akkor az tuti be is következik....van néhány sztori nekem is...
Megjegyzés küldése