szerda, június 02, 2010

Táncbemutató

Ma délután Rékának néptáncbemutatója volt az oviban. Év eleje óta heti fél órás néptáncfoglalkozást tartottak a csoportnak. Nagyon ügyesek voltak a gyerekek, főleg Réka:) Gergőnek dolga volt, így kisGergővel mentem. Épp' hogy odaértünk, mert Gergőkének nem volt kedve menni, hisztizett. Ráadásul az eső is induláskor kezdett el szakadni... De nem késtünk el, pontosan érkeztünk. Alig hogy letettük a kabátokat, érkeztek Rékáék. Már csak hátul volt hely, ráadásul csak álló. Gergő a lelkemre kötötte, hogy csináljak videót. Hát, elég érdekes volt: egyik kezemben tartottam a 13 kilós fiamat, hogy ő is lásson valamit, a másik kezemmel felváltva videóztam vagy fényképeztem. Mivel álltak előttem, a gépet is mindig jól fel kellett emelnem és tartanom, amitől begörcsölt a karom. Mind a kettő... Egy idő után be is fejeztem, nem bírtam tovább. Ja, és közben pipiskedtem is, hogy én is lássak valamit:) Így a lábam is bedurrant. Ráadásul olyan fülledt meleg volt a kis tornateremben, hogy majdnem rosszul lettem. De az előadás szuper volt, tündériek voltak a gyerkőcök. Csak pár kép sikerült, mindig belelógott valakinek a feje:)

Réka nem engedte magát lefényképezni szólóban, pedig olyan szép volt. Az óvónénik befonták a haját, piros masnit kötöttek bele. A kis szoknya saját, Margó néni varrta. És a gyönyörű magas sarkú rózsaszín cipő sem látszik...

3 megjegyzés:

Anyucika írta...

Én is minden "fontosabb"eseményről csináltam mindig képet,és videót.Soha nem lett tökéletes,mert én is úgy jártam mindig mint te.De azért megvan,és ez a lényeg.Vivi se mindig engedte,hogy fotózzam.De én kicseleztem!!!...egy másik anyukát kértem meg hogy fényképezze le,és elküldte a neten.

bogica írta...

Hú, ez jó ötlet Zsike, eszembe se jutott, hogy mást kérjek meg fotózni. Még nem vagyok elég gyakorlott:)

Gizi írta...

Nagyon klassz lehetett az előadás.Tényleg kár, hogy nem lehet jól látni Rékát, de látom már kaptál szuper ötletet a fényképezésre. Remélhetőleg legközelebb több készül majd róla.
Köszönöm, hogy benéztél hozzám és a dicséretet is.
puszi