csütörtök, december 11, 2008

Vásárlás, zenebölcsi

Reggel megjött Piroska. Előkészülődtem az ebédhez- amit aztán ő fejezett be-, aztán indultam is az elmaradt bevásárló körutamra. Hideg az volt, viszont nagy tömeg, amire számítottam, az nem. Ami nem is baj. Beszereztem jópár ajándékot, szerintem rekord idő alatt.:)
Délután mentünk Rékuval zenebölcsibe. Készültünk Mikulás sapkával- úgy láttam, más is-, de az "utómikulásozásból" nem lett semmi. Kis drágámat Ildikó megdícsérte, olyan szépen, pontosan, és főleg hangosan mondta az egyik mondókát. A dobolás is már nagyon jól megy neki...
A kör közepén táncolásról nem is beszélve...

Hazafelé menet megint útba kellett ejteni a körhintát és társait. Most egy nagy egérkére ült fel. Ahogy telt az idő, úgy kezdtem izgulni, mert úgy vettem észre, kezd egyre jobban oldalra csúszni az ülőkéről. Szerintem a körkörös haladástól egy kicsit szédülhetett, és nem érzékelte ezt a dolgot, én viszont frászt kaptam. De nem esett le szerencsére...
Gergő ismételten sokat dolgot. Most mondjuk fürdetésre hazaért, és imádták a gyerekek a pancsolást az apjukkal, viszont az bosszantott egy kicsit, hogy még a kádban sem hagyták szerencsétlent nyugton, állandóan csörgött a telefonja.
Este pici fiú nagyon nehezen aludt el, sírt, levegőt is alig kapott, még mindig taknyos szegénykém. De miután elaludtak mind a ketten, csaptunk mi hárman felnőttek egy kis dvd-zést. A Firefly c. sorozatot kezdtük el nézni immár nem tudom hanyadszor, és ezennel anyósomnak is bemutattuk. Szerintem tetszik neki:) Anyunak minden esetre nagyon elnyerte a tetszését, amikor annak idején végignézettük vele mind a tizenvalahány rész. 1-2 rész után már nem is kellett kényszeríteni...

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Látom ma is jó mozgalmas napod volt. Nagyon jók a képek Rékáról. Sajnálom a Gergőt hogy ennyit dogozik, pedig egy kis lazítás biztosan jól jönne neki. Mi szépet vásároltál?? Gizi