csütörtök, december 18, 2008

Haladás

Ma végre megírtam az összes karácsonyi üdvözlőlapot és képeslapot!!! Hú de nehezen kezdtem neki, már kb 1 hónapja odakészítettem az asztalra, hogy nehogy elfeledkezzek róla, de mindig csak halogattam, halogattam, mondván hogy még van idő... De lassan nincs, és még majd fel is kell adni őket. Lelkileg már most rákészülök a kígyózó postai sorokra.
Ma is szinte egyáltalán nem tudtam a számítógép elé ülni, a gyerekek lassan allergiásak lesznek erre. Ahogy leülnék a gép mellé, már cibálják is a kezemet, mindenáron el akarnak onnan rángatni, hogy hová, azt ők sem tudják, csak ne üljek ott. Mást csinálhatok, csak ezt nem. Na szépen vagyunk:)
Réka mai harisnyája:
Pár hete pici fiút éjszaka úgy tudom megnyugtatni, ha felébred, hogy a kezébe adom a vízzel teli cumisüvegét, amivel szépen visszafekszik. Fekszik hanyatt, szorítja az üveg 2 fülét, nem lehet róla lehámozni a kezét. Időnként beleiszik, de inkább csak szorongatja. Ilyenkor muszáj egy idő után átnéznem hozzá, mert forgolódás közben kiesik a kezéből, és akkor kifolyik minden és elázik az ágya. Hajnalban is átmentem hozzá, mert már egy ideje markolászta az üveget, de mikor átmentem, tágra nyílt szemekkel feküdt, és nyőgött valamit olyan hangsúllyal, mintha azt mondta volna: na mi van? Húztam is vissza a csíkot a helyemre, nehogy nagyon magához térjen, mert akkor megint kezdődik az éjszakai ordítás.
Itt már éppen lecsúsztak a kezecskéi az üveg füléről:
Jaj, és volt még ma egy aranyos eset! Délelőtt próbáltam kisGergőt elaltatni, de több mint fél órán keresztül sem sikerült, pedig írtózatosan fáradt volt! Azért nem sikerült a művelet, mert egyszerűen égen-földön nem találtam meg a cumiját!!! És amikor anyósom egyszer csak megtalálta teljesen véletlenül egy eldugott kis zugban, rögtön áthozta. Na most: amikor közeledett a cumi a kis szája felé, a szeme már csukódott is lefelé. Amikor pedig teljesen rácuppant, már aludt is, rögtön le is tettem. Ha nem látom, nem hiszem el. Kis haramia, leszokhatna már a cumiról!!!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Akkor túl vagy a képeslapok megírásán, csak el ne felejtsed majd feladni!! Hát ki az úr a háznál??? Hát nálatok ahogy látom Réka, és kisGergő, ezen jót nevettem. A kifelé lopakodást pedig szinte láttam magam előtt. A képeket nagyon várom. A csomagból utazás előtt a cumi ki ne maradjon!!! Puszi Gizi