kedd, december 16, 2008

Nyugalom

Ma teljesen nyugis napom volt, a gyerkőcök nagy csöndben és élvezettel játszadoztak az újonnan kapott játékaikkal. Nem csináltam képet, de még este 6-kor is ugyanolyan rend volt a szobájukban, mint reggel, ugyanis este a játékok kint maradtak a kanapén, és ezért a szobájukba szinte be se mentek. (Mondjuk 6 után 10 perc alatt úgy szétrámoltak, hogy csak na)
Délután elsétáltunk Piroska telefonját megcsináltatni. Szerencsére sikerrel jártunk, meg lehetett javítani, és csak 500 Ft-ba került. Utána egy kicsit elnéztünk a játszótérre is, legalább kint voltunk a levegőn.
A tegnap kapott harisnyaarzenálból mutatnék 2 példányt:


Gondolom egyértelmű, melyik láb melyik gyerekhez tartozik:) (Már annak, aki ismeri a gyerekeimet)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon jók a harisnyák, és a lábacskák is formássak nagyon. És természetesen nem kevertem össze őket.

Névtelen írta...

Gizi voltam, csak lemaradt.