szombat, december 06, 2008

Péntek, dec. 5., tehát Mikulás ünnepség

Délelőtt nagyon sok dolgom volt, mivel tegnap sokminden elmaradt a fejfájás és a hangulatom miatt. De délre sikerült megcsinálnom az ebédet is, összekészülődtem teljesen, ugyanis délután vonultunk a Mikulás ünnepségre. Az 1.-re a gyerekeim életében:) Természetesen a kicsi fiam fél 12-kor elaludt, és negyed 2-kor ébresztenem kellett, egyszerűen nem akart felkelni. Az ébredezés is sokáig tartott, meg még meg is ebédeltettem, ne jöjjön már éhgyomorra, és szerencsére nem késtünk el, nagyon pontosak voltunk. Majdnem mi voltunk az elsők, így az 1. sorba ültünk. A műsor kezdete előtt meglátogattuk még a toalettet, és szegénykémnek egy kicsit megégettem a kezét, olyan meleg volt a víz. Úgyhogy elég jól indult az egész, szegénykém nagyon sírdogált. De aztán meg is feledkezett róla:)
Bábelőadással kezdődött a műsor, ami a gyerekeknek borzasztóan tetszett, KisGergőt is teljesen lekötötte, olyanokat sikongatott, kurjongatott, úgy sajnálom, hogy nem videókamerát vittem:(:(:(

A Mikulás utána jött. Név szerint szólította ki a gyerekeket. Aki énekelt valamit, vagy verset mondott, kapott a csomagon kívül egy szaloncukrot is. Mikor Rékára került a sor, ő is kivonult, és énekelt. De úgy, hogy senki nem hallotta, szerintem még saját maga sem:) Ugye Mikulás lévén mindenki mikulásos dalokat énekelt. És az én lányom? Hát a "Kiskacsa fürdik..."-et énekelte el! Én se hallottam, csak ő mondta nekem. Azt hittem behalok rajta! Ajándékosztás után a kis drágám ment volna barátkozni. De hogy csinálja a kis édes? Odamegy a másik gyerek orra elé, és csak áll, bámulja, és megy utána, ha az megmozdul. Aztán elmagyaráztam neki, hogy mit kellene ilyenkor mondani meg csinálni. Aztán úgy is megpróbálta a barátkozást, de hát ugye olyan halkan beszél a kis tündér ilyenkor, hogy a másik csak figyeli, de nem hallja. Ezt még majd gyakorolni kell:)
Az egyik krampusz Orsi volt. Réka először azt szúrta ki, hogy nénik öltöztek be krampusznak. Aztán hosszas figyelés után közölte, hogy úgy gondolja, Orsi az egyik krampusz. (Pedig volt álarca is.) Én bizonygattam, hogy biztos csak hasonlít rá, hiszen olyan sok hosszú hajú néni van. Egy időre elbizonytalanodott, de aztán csak kitartott amellett, hogy az szerinte Orsi. Hazafelé menet viszont áttárgyaltál Orsival a dolgot, és amikor Orsi is aztmondta, hogy ő az ünnepség alatt dolgozott, így nem ő volt a krampusz, akkor ebbe belenyugodott, és már ő is azt mondta, hogy akkor tényleg csak hasonlított rá. Aranyos volt:)













Mikor elindultunk hazafelé, szegénykém 3 lépcsőfokot le is gurult , mert az ő kis kezét már nem tudtam fogni a csomagoktól, kabátoktól és kisGergőtől. Szegénykém jó kis élményekkel gazdagodott ma dálután...
Az eső oda és visszafelé is esett, mondhatom nagyon örültem neki. Kb fél óráig tartott, amíg összekészítettem őket. A főtéren ünnepek alkalmával vannak kis játékok kitéve: kisvonat, körhinta meg ilyenek. 1-2 dologra fel is ült Réka, borzasztóan örült neki!!!
Mire hazaértünk, Gergő is megérkezett. Vacsi, fürdés után meg is érkezett a Mikulás!! Bosszús voltam, mert a videókamera nem volt bekészítve, nem tudtuk lefilmezni őket. Pedig annyira édesen reagáltak mindenre, kisGergő is nagyon kujongatott és rácsodálkozott dogokra. Réku még abszolút hisz a Mikulásban, olyan édes volt, ahogy teljesen izgalomba jött a várakozástól. Tett a csizmája mellé egy narancsot is, hogy a Mikulás majd egye meg, ha jön. És amikor észrevette, hogy a narancs tényleg eltűnt, hát annyira édes volt! Én is kaptam ajándékot: többek között egy pár fülbevalót. Véletlenül elszóltam magam,és Gergőnek köszöntem meg, de aztán Orsival együtt gyorsan kijavítottak, hogy a Mikulásnak köszönöm, ugye?



Mindent összegezve jól sikerült ez a mai nap, jó kis Mikulás nap volt!

2 megjegyzés:

jociandi írta...

Nagyon cukik ezek a gyerekek!!! A tátott szájas bábszínházasdi megdobogtatja a szívemet.

Névtelen írta...

Öröm volt olvasni a soraidat. És szinte láttam magam előtt az egészet. A Réka bizony nagyon okos kislány, és nagyon jó megfigyelő. Tündériek a képeken, és a narancsos szöszölős is nagyon jó kép. Karácsonykor azért ellenőrizd előtte a kamera állapotát, de a képeket is nagyon várom. De te sem szólhatsz a Mikulásra egy rossz szót sem, még ha éppen Gergőnek is hívták.(itt jót mosolyogtam). Gizi