vasárnap, november 30, 2008

Advent 1. vasárnapja


Ég az 1. gyertya a koszorún! Hihetetlen, hogy megint milyen gyorsan eltelt 1 év. Pénteken Réka szúrta helyére a gyertyákat a koszorún, és délben ő is gyújtotta meg. Borzasztóan örült ennek! Kibiggyesztettem az ajtódíszt is- a legtöbb szomszédnak már kint van-, Gergő kitette az erkélyre az égősort- úgy imádom, amikor világít a sötétben!-, én meg beüzemeltem a forralt bor illatú Air Wick légfrissítőt, amit már rég megvettem, de mostanra tartogattam:) Úgyhogy lassan érik nálunk a karácsonyi hangulat, a lakás belső díszítése a jövő hétre marad.
Gergő délután elment bevásárolni, miután Orsit hazavitte. Réka nagyon el volt keseredve, hogy nem mehet vele, hiszen mindig együtt vásárolnak. De a vásárlás lényege az adventi naptár volt a gyerekek részére, amit majd reggel szeretnék becsempészni a szobájukba, csak még nem volt módom beszerezni, és nem lett volna szerencsés, ha a kiscsaj is látja:)
KisGergő ma csinált először olyat, hogy fogott egy elhasznált zsebkendőt, és se szó, se beszéd, vonult kidobni a szemetesbe. Ezzel a dologgal nagyon jó elvolt vagy fél óráig, mindig adtam neki egy kis papírfecnit, ő meg sikoltozva örült neki, és kurjongatva szaladt kidobni. Azt hittem megzabálom!!!! Most már azt hiszem rendszeresen be kell néznem a szemetesbe naponta többször is, mi is lapul benne:D

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon jó volt olvasni a soraidat. Örülök hogy jól telt a hétvégéd, és a párod már jól van. A kisGergő tündéri lehetett. Réka pedig már egészen nagylányosan viselkedik. Puszi az egész családnak.

Névtelen írta...

Bogcsika!!! Hát végre sikerült elküldenem amit az előbb írtam!!! Nagyon örülök. Gizi

bogica írta...

Aranyos vagy Gizike! Látod, megy ez! Köszi a puszit! Ügyi vagy!