kedd, november 04, 2008

Csak egy nap

KisGergő ma 8-ig ! aludt- miután fél 6-kor áttelepítettem mellénk a nagy ágyba. Hagytam aludni, legalább kipihente magát, aminek következtében ma NEM aludt el a zenebölcsiben:) Már ez is valami. Utána indultunk haza, és az én picikém a saját kis lábán jött egészen hazáig az Ifjúsági Otthontól, miközben 3 boltba is bementünk vásárolni! (Ez az út nekem saját tempóban negyed óra vásárlás nélkül.) 1 pillanatig sem kéredzkedett sem az ölembe, sem a babakocsiba. Pedig még a délelőtti alvása is elmaradt. Úgy veszem észre, ő nagyon élvezi a járkálást, nem úgy, mint annak idején Réka. Otthon az ebéd utáni alvás végén letelepedett az ágyra egy érdekes pózban- ahogy a képen látható-, és így maradt több mint negyed óra hosszát! Meg se mozdult, nézte a plafont meg a szekrényt, azt hittem elaludt. Csak a fényképezőgép hangjára mozdította meg a fejét.

1 megjegyzés:

jociandi írta...

a, jógázik
b, gondolkodik a világ dolgain vagy azon, mit kapjon uzsira
c, birkó bemelegít