péntek, november 14, 2008

Egy eléggé ramaty csütörtök

Csütörtök kora hajnalban fejfájásra ébredtem, ami végig kísérte az egész napomat:( Sem gyógyszer, sem alvás, sem a friss levegő nem segített:( Pedig ebéd után sikerült végre aludnom pár órácskát. Ezalatt mondjuk a gyerekek szana-szét szedték a lakást,de szerencsére nem történt semmi baj. Épp' hogy felébredtem és gyorsan összekaptam magam, jöttek apósomék vigyázni kisGergőre: Rékát vittem a zenebölcsibe. Biztos megvolt a véleményük rólam, mint háziasszonyról látva itthon a csatateret. De hát ez van, örültem hogy élek. Gondoltam a levegő majd jót tesz egy kicsit, de sajnos csalódnom kellett. A zenebölcsit Réka megint nagyon élvezte, megint táncolt a kör közepén, mint az 1. alkalommal, csak most egy kicsit szolidabban:) Annyira édes volt! Hazafelé menet betértünk az Univerbe vásárolni, és éppen amikor végeztünk, Gergő épp arra jött haza, és felvett minket a zebránál. Jó volt az időzítés nagyon, nem kellett cipekedni:) Estére a fejfájásom a tetőfokára hágott, azt hittem nem élem túl. Pláne, hogy ilyen állapotban kellett etetnem, fürdetnem, ágyaznom, altatnom, rendet raknom, külön jól esett. 9-kor zuhantam az ágyba reménykedve, hogy majd jobban leszek...

KisGergő legújabb foglalatossága, hogy hurcibálja magával a kis sámlit mindenhová, oda teszi asztal, ágy, kanapé, bármi mellé, feláll rá, és borzasztóan örül neki:) Nagyon cuki:)













Este is nagyon hurcolta volna valahova, de beakadt valamibe. Ő kitartóan cibála, egyszer csak kiakadt, és jól szájon vágta vele magát. Ettől a kis ajka szépen felszakadt, ami nagyon vérzett, ő meg ordított. De nem sokáig, mégiscsak fiúból van...

Nincsenek megjegyzések: