kedd, november 25, 2008

1 nap a 7-ből

Reggel jött Piroska, vigyázott Rékura, amíg kisGergővel elmentünk a zenebölcsibe. Most is hideg volt, de mégis sokkal jobb, mert nem fújt a szél, mint hétvégén. Kicsi fiú hozta a szokásos formáját, megint elaludt. Nem is vettem észre, mert annyira figyeltem az új mikulásos dal szövegére, amit nem ismertem. Aztán csak azt láttam, hogy egy páran kuncognak velem szemben... Rögtön tudtam, miért:) 2 órát aludt!!! Úgy hogy közben feladtam rá agy pár réteg ruhát, lecipeltem a babakocsihoz, álltam negyed órát a sorban a Postán, bevásároltam az boltban, megcsináltattam a szemüvegem, és megvettem egy pár dolgot már a Mikulásra készülve. Anyósomat le is kellett hívnom, hogy segítsen, mert alvó gyerekkel a kezemben elég bajosan tudom összecsukni a babakocsit:) És még otthon is folytatta az alvást. Nem tudom mitől, hiszen az éjszakát is átaludta most is, nem csak tegnap.
Mire hazaértünk már dél után, Piroska mindent elmosogatott! Ez hatalmas meglepetés volt, nagyon örültem neki! Hát, ilyen az én anyósom...
Csináltam ma egy újdonságot: ananászos-mazsolás rizssalátát. Nagyon jól sikerült, estére már a fele sem volt meg. Pici fiúnak nagyon ízlett, még vacsorázott is belőle, pedig nem szokott.
Gergőnek szegénynek mostanában nem túl jók a napjai, iszonyú sokat dolgozik, meg ugye vannak problémás ügyfelek is, mint mindenhol, nagyon ki van merülve. Enni sem eszik rendesen, mert ha éppen ügyfélnél van kajaidőben, nyilván nem fog időt kérni az evészethez. Félek, hogy gallyra teszi a gyomrát, egyre gyakrabban fáj neki. De hát tényleg, mit is tudna ilyen esetben csinálni?

Nincsenek megjegyzések: