csütörtök, október 02, 2008

Zenebölcsi

Először is egy kis szösszenettel kezdeném, ami ugyan tegnap reggel történt, de elfelejtettem leírni. Pedig mély nyomot hagyott bennem.
Volt egy időszak, amikor rendeltük itthonra az ebédet. Kb. 3 hete le kellett mondanom a rendelést, mondván hogy kórházba kell vinni a gyereket. A héten 2 napra megint rendeltem, és a 2. napon az ebédhordó- miután már elköszönt tőlem- egyszer csak megkérdezte, hogy meggyógyult-e már a kislány. Nagyon meglepett ezzel a kérdéssel, nem gondoltam volna, hogy erre így emlékszik. Nagyon jól esett az érdeklődése, mert tőle abszolút nem számítottam erre. Ráadásul még 2 db túró rudit is tett az ebéd mellé a gyerkőcöknek. (Pedig én nem rendeltem.) Megmondom őszintén, nagyon meghatódtam ezen a figyelmességen, 2 db könnycseppet is a szemembe csalt. Jó érzés tudni, hogy vannak még ilyen emberek...

Mára nem rendeltem ebédet, hanem én főztem. Egy kis újdonságot csináltam, aminek a receptjét tegnap kaptam egy chat-társamtól. Már kora reggel hozzáfogtam, még reggelizni is elfeletettem emiatt:-) Nagyon finomra sikerült! Még anyósom is megdícsérte! Sőt még Gergő is! És a fiam is mind megette,a mit a tányérjára pakoltam! (Réka ugyan semmit nem evett belőle, de hát ez már nem újdonság.) Röviden leírom a receptet: héjában főtt krumplikarikákra rátettem a befűszerezett csirkecombokat, és azokat pedig megpakoltam paradicsomkarikákkal, paprikaszeletekkel, és mindezt leöntöttem tejföllel. Sajtot végül is nem reszeltem rá, mert Réka nem szereti, ha ráolvad. De mivel nem evett belőle, nyugodtan reszelhettem volna. Na mindegy. Így is fincsi volt.

A mai napot Réka már nagyon várta, ugyanis ma vittem először a zenebölcsibe. Kicsit fura volt, mert ebben a csoportban már mindenki ismert mindenkit, azt hiszem ketten voltunk összesen újak. De nem gond, majd beilleszkedünk. Réku még a foglalkozás kezdete előtt odament barátkozni egy kisfiúhoz, aki még csak mászni tudott, picike volt. De nagyon jól elvoltak egymással. Azt mondta, legközelebb majd olyannal barátkozik, akivel futkározni is lehet.
Egy nagy körben ültünk, mi éppen a foglalkozást tartó csaj mellett 2-vel. Mivel így Réku nem nagyon látta őt, fogta magát és a kör közepére ült. Egy idő után lehasalt, és úgy figyelte, ahogy Ildikó- aki a foglalkozást tartotta- éppen gitározott.( A lehasalást egy kisfiútól leste el.) Réka nagyon tündéri volt! Énekelt mindent, amit mi, bár semminek nem ismerte sem a szövegét, sem a dallamát. Kis drágámnak olyan édesen kihallatszott a kis hangocskája, mosolyogtak is a mellettünk ülők, mert ők is hallották. A gitározás alatt felállt- a kör közepén-, és mikor mondta Ildikó, hogy nyugodtan lehet táncolni is- mert lerítt Rékáról, hogy erre készül-,t öbb se kellett neki! Elkezdett táncolni, és csak táncolt, csak táncolt... Azt hittem megzabálom!!! Hamar eltelt a fél óra, borzasztó csalódott volt, amikor elindultuk öltözködni. Annyira látszott rajta, hogy iszonyúan élvezi az egészet! Úgy örültem neki! Azt gondoltam, sokkal gátlásosabb lesz, de szerencsére nem. Én biztos nem csináltam ilyet kiskoromban...

Az egyik anyuka fényképezte a kislányát. Legközelebb majd én is viszek fényképezőgépet, hogy tudjam illusztrálni az eseményt:)