szombat, október 11, 2008

Töknyomdázás és egyéb apróságok

Délután megint kézműves foglalkozáson voltunk. Töknyomdázás volt ma a téma. Tökdarabokból készített nyomdákkal lehetett nyomdázni, nagyon jópofa volt. Ilyet itthon is lehetne csinálni. A teljesség igénye nélkül mellékelek néhány alkotást. Az elsőn a töknyomdával készített képek láthatók, a másikon pedig Réka saját kis festménye.
(Szegénykémre egy kicsit nagy a pizsama alsó:))

Ez volt a nap érdemlegesebb eseménye, a többi kis apróság most következik.
Tegnap levágtam Réku frufruját, de csak egy icipicit. Mégis valahogy annyira máshogy néz ki így a kiscsaj. Jó lett a frizurája.
Egy ideje Réka már nem csak hátvakarást kér- ami a mi családunk jellemzője:)-, hanem hónaljvakarást is. Hallott már valaki ilyet?
Réka pici korában néha olyat csinált, hogy összegörnyedve úgy ment, mint egy hajlott öregasszony. Ezt megmutatta kisGergőnek is, aki azóta előszeretettel szórakoztat minket az öregapó figurával. Olyan édi! Mellékelem: Kis drágám újabban, ha éhes, vonszolja magával a kis előkéjét. Réka ilyet sose csinált.
Az állapota már jobb, mint tegnap, de még diétáztatom szegénykét.

Velem meg az a helyzet, hogy a torokfájásom elmúlt, most éppen olyan, mintha mutálnék. 1 oktávval mélyebb lett a hangom reggel. Szerintem holnap már a régi leszek.

1 megjegyzés:

jociandi írta...

Tünemények ezek a gyerekek! Réka pedig egyszerűen jól rajzol, három éves korára meg pláne.