Kezd alább hagyni a kezdeti optimizmusom, most éppen nem nagyon tudom, eljutunk-e valaha is valamerre bölcsi ügyben.
Reggel nagy boldogan ballagtunk kicsi fiúval, de most valahogy nem nagyon akaródzott nekiállni játszani. Ma már jött a másik gondozónő is- Margitka néni-, aki nagyon aranyos, meg szimpatikus is volt elsőre. Aztán ahogy telt az idő, kicsit furcsálltam, hogy nem megy oda az új gyerekeknek megmutatni magát legalább, vagy játszani velük, vagy valami hasonló. A múlt heti Jutka néni mutatott rá a két kisfiúra a messzi távolból, hogy na ők az új gyerekek. És ezzel el is volt intézve. Fél 10 körül el kellett vonulnunk a másik anyukával, ismételten egy szó nélkül otthagyva a gyerekeket. Most nagyon hamar eltört a mécses mindkettőnél, és nem nagyon lehetett őket megnyugtatni. Tízórai osztásnál jöttek is értünk, nyugtassuk meg őket, nem fogadnak el senkitől semmit. Mentünk. Kicsi fiú nagy nehezen megnyugodott. Ivott is egy kis pohár löttyöt- megkóstoltam, szerintem szörp, amire soha nem akartam rászoktatni a gyerekeimet, ráadásul olyan édesre volt csinálva, hogy majdnem lefordultam a székről. Csórikám ivott volna még, de nem jutott több. (Kértem neki csapvizet.) Másik anyuka kijelentette a gondozónőknek, hogy ő márpedig a következő alkalommal igenis fog szólni a gyereknek, hogy elmegy, mert szerencsétlen gyerek így csak kétségbeesik hogy sehol nem látja az anyját, tudjon már róla, hogy elmegy egy időre. Így a legközelebbi alkalommal szóltunk a kicsiknek, aminek meg is lett a hatása: azonnal elkezdtek ordítani. Kb. 10-15 percet voltunk távol- majd' megszakadt a szívem, ahogy kicsi fiú sírt-, aztán megint jöttek értünk, hogy nem nyugodnak meg. Na innentől kezdve le se bírtam vakarni magamról a kis picurkámat. Ekkor fél füllel hallottam, hogy az egyik gondozónő bizonygatta a másiknak, hogy na de milyen jó volt, amikor nem szóltunk nekik, milyen sokáig elvoltak csendben, és csak később kezdték el anyát keresni és sírni. Ezért nem akarták, hogy szóljunk neki. De könyörgöm, ha majd otthagyom szegénykémet, csak elköszönök tőle, nem? Így most azt találták ki, hogy akkor ezen a héten EGÉSZ HÉTEN anyukák majd ülnek kint a padon tisztes távolságban a gyerektől, nem lesz elválás 1 percre sem. Na de miért kell megijedni egy kis sírástól? Lehet, hogy elköszönéskor mindig is sírni fog a gyerek, már ha nagyjából meg is ismeri a helyet, miért nem lehet ezzel a módszerrel másodszor is meg harmadszor is megpróbálkozni? És akkor a jövő héten mi lesz? Akor megint jön egy kis elvonulás részünkről, és ha megint sírnak, akkor megint 1 hétig üldögélünk a padon? Jó, lehet hogy korai még nekik, hogy otthagyjuk őket, na de azért próbálkozni kellene szerintem. Teljesen az az érzésem, mintha egy kicsit határozatlanok lennének a gondozók, pedig tapasztalatuk jócskán van. A gyerek holnap megy ötödszörre, és már túl leszünk az otthagyásos módszeren, meg hogy szólunk neki, aztán egyszer csak nem megyünk sehová. Hol is van itt a rendszeresség????? ( Megjegyzem, a másik csoportban, ahol az anyuka mindig is szólt a gyereknek, ha elmegy egy időre, 10-kor hazaküldték az anyukákat negyed 12-ig, amikor is kezdődik az ebéd. Tudom, hogy gyerekfüggő is ez a dolog, de mi vajon hány hét múlva jutunk el idáig???)
Viszont legalább az ebédelés jól zajlott most, nem volt annyira elfáradtva a gyerek, mint a múltkor. Szó nélkül felvette az előkét, és lapátolta befelé az ebédet. Mondjuk nem ette meg, csak a felét, otthon kért is enni megint, mert éhes maradt, de ez most lényegtelen. Itthon 1-2 kisautót mindig a tányérja mellé tesz kisGergő, hogy azok is esznek vele. Ezt most is így csinálta. Jutka néni rögtön levette az asztalról, mondván hogy ebédkor nincs játék az asztalon, de amikor kicsi fiú elkezdett egy kicsit nyávogni, visszatette, hogy jó, MOST maradhat. Akkor odamentem, és elmagyaráztam a gyereknek, hogy a bölcsiben nem lehet játék az asztalon, ha esznek, csak otthon, ezek az autók most elmennek aludni. Aztán odaadtam a gondozónőnek, hogy elteheti, megbeszéltem a gyerekkel- fél percig tartott-, de ez nem az ő dolga lenne? Miért nem kommunikálnak a gyerekkel? Most megengedi neki, hogy ott legyen a kisautó, később meg nem fogja? Ez nem jó módszer szerintem. Ő is beszélhetne a gyerekkel, a bölcsiben úgyis ő fogja a gyereket irányítani.
Most egy kicsit el vagyok keseredve. Alapjába véve szimpatikusak a gondozónők, de én annyi mindent másképpen csinálnék. Beleszólni viszont nem akarok a dolgokba, ez az ő szakmájuk, ők tudják, mit hogy csinálnak már évtizedek óta.
Ja, nekem az is furcsa, hogy nincs kinti cipő, kinti ruha, mondván, hogy száraz időben nem szoktak ezzel foglalkozni. Na én vagyok ám az egyetlen, aki kinti cipőre cserélem a szép cipőjét a gyereknek akkor is, ha száraz az idő, mert nekem ne tegye tönkre a szép cipőt a motorozással például, ha van olyan cipője is, amit nyugodtan szakadtra motorozhat. Amikor bementünk ebédelni, én voltam az egyetlen, aki lecseréltem a kinti cipőjét benti szandálra. Tegnap ugye szinte egész nap esett az eső. A föld egy kicsit felázott, a homok vizes volt. Csak megnéztem a cipője talpát, és minden kis apró résbe vizes homok volt ragadva. Én ilyen cipővel nem engedem be a gyereket a lakásba. Mondjuk nem sokat érek ilyenkor a cipőcserével, ha a többiek a kinti cipővel toporognak ment a játszószőnyegen. Vagy egy kicsit tisztaságmániás lennék?
Reggel nagy boldogan ballagtunk kicsi fiúval, de most valahogy nem nagyon akaródzott nekiállni játszani. Ma már jött a másik gondozónő is- Margitka néni-, aki nagyon aranyos, meg szimpatikus is volt elsőre. Aztán ahogy telt az idő, kicsit furcsálltam, hogy nem megy oda az új gyerekeknek megmutatni magát legalább, vagy játszani velük, vagy valami hasonló. A múlt heti Jutka néni mutatott rá a két kisfiúra a messzi távolból, hogy na ők az új gyerekek. És ezzel el is volt intézve. Fél 10 körül el kellett vonulnunk a másik anyukával, ismételten egy szó nélkül otthagyva a gyerekeket. Most nagyon hamar eltört a mécses mindkettőnél, és nem nagyon lehetett őket megnyugtatni. Tízórai osztásnál jöttek is értünk, nyugtassuk meg őket, nem fogadnak el senkitől semmit. Mentünk. Kicsi fiú nagy nehezen megnyugodott. Ivott is egy kis pohár löttyöt- megkóstoltam, szerintem szörp, amire soha nem akartam rászoktatni a gyerekeimet, ráadásul olyan édesre volt csinálva, hogy majdnem lefordultam a székről. Csórikám ivott volna még, de nem jutott több. (Kértem neki csapvizet.) Másik anyuka kijelentette a gondozónőknek, hogy ő márpedig a következő alkalommal igenis fog szólni a gyereknek, hogy elmegy, mert szerencsétlen gyerek így csak kétségbeesik hogy sehol nem látja az anyját, tudjon már róla, hogy elmegy egy időre. Így a legközelebbi alkalommal szóltunk a kicsiknek, aminek meg is lett a hatása: azonnal elkezdtek ordítani. Kb. 10-15 percet voltunk távol- majd' megszakadt a szívem, ahogy kicsi fiú sírt-, aztán megint jöttek értünk, hogy nem nyugodnak meg. Na innentől kezdve le se bírtam vakarni magamról a kis picurkámat. Ekkor fél füllel hallottam, hogy az egyik gondozónő bizonygatta a másiknak, hogy na de milyen jó volt, amikor nem szóltunk nekik, milyen sokáig elvoltak csendben, és csak később kezdték el anyát keresni és sírni. Ezért nem akarták, hogy szóljunk neki. De könyörgöm, ha majd otthagyom szegénykémet, csak elköszönök tőle, nem? Így most azt találták ki, hogy akkor ezen a héten EGÉSZ HÉTEN anyukák majd ülnek kint a padon tisztes távolságban a gyerektől, nem lesz elválás 1 percre sem. Na de miért kell megijedni egy kis sírástól? Lehet, hogy elköszönéskor mindig is sírni fog a gyerek, már ha nagyjából meg is ismeri a helyet, miért nem lehet ezzel a módszerrel másodszor is meg harmadszor is megpróbálkozni? És akkor a jövő héten mi lesz? Akor megint jön egy kis elvonulás részünkről, és ha megint sírnak, akkor megint 1 hétig üldögélünk a padon? Jó, lehet hogy korai még nekik, hogy otthagyjuk őket, na de azért próbálkozni kellene szerintem. Teljesen az az érzésem, mintha egy kicsit határozatlanok lennének a gondozók, pedig tapasztalatuk jócskán van. A gyerek holnap megy ötödszörre, és már túl leszünk az otthagyásos módszeren, meg hogy szólunk neki, aztán egyszer csak nem megyünk sehová. Hol is van itt a rendszeresség????? ( Megjegyzem, a másik csoportban, ahol az anyuka mindig is szólt a gyereknek, ha elmegy egy időre, 10-kor hazaküldték az anyukákat negyed 12-ig, amikor is kezdődik az ebéd. Tudom, hogy gyerekfüggő is ez a dolog, de mi vajon hány hét múlva jutunk el idáig???)
Viszont legalább az ebédelés jól zajlott most, nem volt annyira elfáradtva a gyerek, mint a múltkor. Szó nélkül felvette az előkét, és lapátolta befelé az ebédet. Mondjuk nem ette meg, csak a felét, otthon kért is enni megint, mert éhes maradt, de ez most lényegtelen. Itthon 1-2 kisautót mindig a tányérja mellé tesz kisGergő, hogy azok is esznek vele. Ezt most is így csinálta. Jutka néni rögtön levette az asztalról, mondván hogy ebédkor nincs játék az asztalon, de amikor kicsi fiú elkezdett egy kicsit nyávogni, visszatette, hogy jó, MOST maradhat. Akkor odamentem, és elmagyaráztam a gyereknek, hogy a bölcsiben nem lehet játék az asztalon, ha esznek, csak otthon, ezek az autók most elmennek aludni. Aztán odaadtam a gondozónőnek, hogy elteheti, megbeszéltem a gyerekkel- fél percig tartott-, de ez nem az ő dolga lenne? Miért nem kommunikálnak a gyerekkel? Most megengedi neki, hogy ott legyen a kisautó, később meg nem fogja? Ez nem jó módszer szerintem. Ő is beszélhetne a gyerekkel, a bölcsiben úgyis ő fogja a gyereket irányítani.
Most egy kicsit el vagyok keseredve. Alapjába véve szimpatikusak a gondozónők, de én annyi mindent másképpen csinálnék. Beleszólni viszont nem akarok a dolgokba, ez az ő szakmájuk, ők tudják, mit hogy csinálnak már évtizedek óta.
Ja, nekem az is furcsa, hogy nincs kinti cipő, kinti ruha, mondván, hogy száraz időben nem szoktak ezzel foglalkozni. Na én vagyok ám az egyetlen, aki kinti cipőre cserélem a szép cipőjét a gyereknek akkor is, ha száraz az idő, mert nekem ne tegye tönkre a szép cipőt a motorozással például, ha van olyan cipője is, amit nyugodtan szakadtra motorozhat. Amikor bementünk ebédelni, én voltam az egyetlen, aki lecseréltem a kinti cipőjét benti szandálra. Tegnap ugye szinte egész nap esett az eső. A föld egy kicsit felázott, a homok vizes volt. Csak megnéztem a cipője talpát, és minden kis apró résbe vizes homok volt ragadva. Én ilyen cipővel nem engedem be a gyereket a lakásba. Mondjuk nem sokat érek ilyenkor a cipőcserével, ha a többiek a kinti cipővel toporognak ment a játszószőnyegen. Vagy egy kicsit tisztaságmániás lennék?
3 megjegyzés:
Szia Bogi! Gratulálok az oldal új ruhájához, nagyon szép lett. Szorítok, hogy minél hamarabb könnyebbé váljanak a dolgok a bölcsiben. Kriszta
Köszi a dícséretet Kriszta, szerintem is szupi lett, de ez nem az én érdemem, hanem Andié:) A képek elrendezésén még dolgozunk, az valahogy nem az igazi...
Köszi a szorítást is, ránk fér...
Húúúú. Átérzem amit írtál. Nagyon jó szemléletes példa volt a kisautó. Ha Tőled ilyen simán elfogadja a magyarázatot, akkor szerintem az óvónénitől még könnyebben (nálunk legalábbis) ha rászánja azt a 30 másodpercet, hogy elmondja a csöppségnek mit lehet és mit nem.
És elköszönés ügyben is egyet értek veled. Nem szabad becsapni, szó nélkül otthagyni, mert elveszíted a bizalmát, nem lesz biztonságérzete. Hiszen Anya bármikor eltünhet. Sokkal jobb ha tudja hol vagy, mikor jössz.
Megjegyzés küldése