3. nap a bölcsiben

Szerdán voltunk harmadszor a bölcsiben. Menetrend a szokásos volt: cipőcsere után irány az udvar. Kicsi fiú motorozott, homokozott. Többen is észrevették, ahogy hosszú- hosszú percekig elgondolkodva csak meredten bámult valamerre. Aztán látta, ahogy egy kisfiú egy kisautóval játszadozott a homokban. Mikor mondtam a gondozónőnek, hogy a fiamat egy kisautóval bármikor le lehet venni a lábáról, kapva kapott az alkalmon, és magával csalta a csoportszobába, hogy ott válasszon magának egy matchboxot. Fura volt látni, ahogy kicsi fiú kézenfogva eltrappolt egy viszonylag idegen nővel. Az 1. másodpercben ugyan visszaszaladt hozzám, de aztán nem sokáig kellett noszogatni, hogy menjen csak nyugodtan. Ment is, úgy, hogy vissza se nézett. Később már 2 kisfiúval és a gondozónővel együtt autókáztak a homokban. Ekkor jött el a pillanat: leléptem. 20 percig dekkoltam a csoportszobában, onnan leselkedtem a másik anyukával egyetemben. Nem volt gond. Viszonylag hamar észrevette ugyan, hogy már nem ülök a padon, de nem állt fel, nem indult el keresni engem, nem sírt. A gondozónő azt mondta, 1x- 2x mondogatta, hogy "anya- anya", de miután ő mondta neki, hogy elmentem WC-re, mindjárt jövök vissza, megnyugodott és autókázott tovább. Nem vegyült a 2 kisfiúval sokáig. Egy idő után felállt, kimászott a homokozóból, és azon kívül folytatta a kisautója tologatását. 20 perc elteltével odamehettem hozzá, nagyon boldog volt. Együtt mentünk tízóraizni, ami ma gyümölcslé volt. 4 pohárral megivott a kis drága- persze amolyan kisebb gyerekpohárral. Ivott volna még, de elfogyott. Egy jó fél óra elteltével megint el kellett vonulnunk a másik anyukával ismét 20 percre. Ekkor beszélgettem a másik csoportból egy anyukával, és azt mondta, nekik szólni kellett a gyerekeküknek, hogy el kell menniük, de majd jönnek vissza. Ekkor egy kicsit pocsékul éreztem magam: én meg egyszerűen csak se szó, se beszéd, magára hagytam a gyerekemet és felszívódtam. Azt hittem, ez egy egységes módszer a bölcsődén belül, de ezek szerint nem. Lehet, hogy nálunk az a másik módszer nem vált volna be, mert visított volna, hogy nem jöhet velem, de az is lehet, hogy nem sírt volna. Minden esetre így lett volna tisztességes a kicsivel szemben. Aztán még rosszabbul kezdtem érezni magam, amikor meghallottam a keserves sírását. Szerencsére ez nem tartott sokáig, a gondozónőnek sikerült hamar megnyugtatnia. Mikor újból kimehettem hozzá, nagyon bújós lett hirtelen. De aztán hamar megfeledkezett arról, hogy tapadnia kell rám, mert meglátott egy bogarat a falon mászni, amit nagy élvezettel, kacagva pöckölt le onnan.
11 körül már kezdtem bepakolni. A gyerekek már nem nagyon tudták magukat odakint lefoglalni, meg hát iszonyú meleg is volt, így kézmosás után betelepedtünk a csoportszobába. Kicsi fiú felfedezte, hogy odabent is vannak játékok, el is kezdett játszani a kisautókkal. Miután az egyik kisfiú szétrombolta a kocsisort, amit csinált, keserves sírásba kezdett. Aztán hozták az ebédet, de ő még mindig csak sírt. Szerintem azért, mert ő még játszani szeretett volna, hiszen még csak pár perce fedezte fel a csoportszobát. Na meg persze már iszonyú fáradt is volt. Így az 1. ott ebédelésünk kudarcba fulladt. Miután egyre csak dobhártyaszaggatóan sikított, mentünk is haza. Ahogy hazaértünk, azonnal el is aludt. (Mellesleg én is:)) Másfél, max. 2 órát szokott aludni a kicsi. Na most aludt 3,5 órát!!!!!!! Hát nem véletlenül rendezte szegénykém dél körül azt a sikítást, hát borzalmasan el volt fáradva! Az én energiámat is leszívta ez az elmúlt 3 délelőtt, hát még az övét! Ugye ott van neki az a sok újdonság, új környezet, új emberek, új játékok, és ugyan többnyire árnyékban vagyunk, de még ott is iszonyú a meleg. Összességében szerintem jól veszi az akadályokat kisGergő.
A szervezés viszont hagy egy kis kívánnivalót maga után a mi csoportunkban szerintem. Ugyanis a csoportban 2 gondozónő van, de ezen a héten csak az egyikük volt, mert a másik szabin van. Jutka nénit kicsi fiú most megismerte, megszokta, de jövő héten egy teljesen idegennel lesz dolga. Így nem tudom hogyan fogjuk folytatni azt a dolgot, hogy magára hagyjuk a gondozónőre a gyereket, hiszen Margitka néni neki még teljesen idegen lesz. Nem tudom, hogy az összes többi csoportban miért tudták úgy megoldani, hogy már a kezdetektől ott van mind a 2 gondozónő. (Lehet, hogy csak én variálom túl a dolgokat...) Na mindegy, valahogy csak lesz...
.
.
.
Este még lementünk Kécskére. Végre viszontláttuk Rékát! Már nagyon hiányzott! Nagyon örült nekünk a kis édes!
És aztán túlcsordult a szívem: ahogy kisGergő meglátta Rékát, odasietett hozzá, és fülig érő szájjal átölelte, magához szorította, Réka meg viszont. Így álldogáltak egy darabig, aztán mentek a dolgukra. Annyira édesek voltak, még egy könnycseppet is sikerült szétmorzsolnom...