Az éjszaka eléggé pocsék volt, nem tudom megint mi van kisGergővel. Kinéztem éjfél után az ablakon, hátha telehold van- mert akkor szegénykém tényleg meg szokott bolondulni egy picikét-, de nem láttam az égen semmit. Az éjszakai nyűglődését délben folytatta, amikor ebédeltettem. Pontosan ebédeltettem volna. Mert hogy 1 falatot sem evett, mindent kiköpött, és úgy visított, ahogy nagyon ritkán szokott. Próbáltam mindent: kanalat adtam a kezébe (elhajította), itattam volna (nem kellett neki), az ölembe vettem, hátha ott enni fog (kihidalt a kezemből), most Réka mellett sem volt jó neki, egyszerűen borzasztó volt. Végül a földön kötött ki: szokás szerint, mint amikor hisztizik, hasra vágta magát, úgy visított, aztán hanyatt gurult, hogy csak úgy koppant a kobakja, és így folytatta tovább. Gergő hozott a feje alá egy párnát, és addig mi is megebédeltünk, ami ő agonizált. Nem tudtam vele mit csinálni. Ha felkunyizta magát és én felvettem, rögtön úgy kihidalt és elhagyta magát, hogy egyszerűen kicsúszott a kezemből. Ezt több mint 1 óra hosszáig csinálta. A vége felé már én is majdnem bőgtem, kezdtem azt hinni, hogy tényleg valami nagy baja van. Gergő mondogatta, hogy ez csak hiszti, aztán később már rájöttem, hogy igaza van. De addig nagyon rossz érzés volt hallgatni a kínlódását. És egyszer csak jó kedve lett. Ki érti ezt...
Különben egész nap nagy készülődésben voltam, mert délután esküvőre voltunk hivatalosak. Ruhákat keresgéltem, vasaltam, felvarrtam... Szépen kikészítettem a kis krém színű nadrágkosztümömet, fel is próbáltam, aztán örvendeztem, mert belefértem. És amikor tettem le, megláttam a nadrágon egy hatalmas barna foltot!!! Azt hittem rohamot kapok! (Mivel nem nagyon van más elegáns ruhám.) Próbáltam kiszedni a foltot- amit el sem tudok képzelni, hogy került oda, mert én tuti, hogy tisztán tettem el-, de nem sikerült. Így más cucc után kellett néznem, ami miatt egy kicsit ideges lettem, mert már az utolsó pillanatok voltak éppen az indulás előtt. Örültem nagyon, mert találtam olyan szerkót, ami Gergőnek is nagyon tetszett, és érdekes módon még soha nem volt rajtam. A gyerekek nagyon csinik voltak. De mivel késésben voltunk, nem csináltunk képeket. Szerencsére időben odaértünk. Hol esett az eső, hol nem, úgyhogy az idő lehetett volna jobb is, de legalább nem volt hideg. Az egész ceremónia egy inárcsi panziónál volt megtartva. Volt ott egy hatalmas halastó- benne halakkal, fölötte szép ívelt híddal, amin elég izgalmas dolog volt átkelni magassarkú cipőben-, és ennek a partján volt kialakítva a szertartás helyszíne. Tehát egy eléggé szép helyszínt választottak. Csak polgári esküvőt tartottak, ami nagyon rövid volt. Szép, de rövid. A közepénél elkezdett zuhogni, úgyhogy a násznépnek rohannia kellett valami fedél alá- mert csak az ünnepeltek voltak fedett részen. A szertartás után tényleg csak egy kis koccintás volt, ajándékátadás, és egy kis beszélgetés. Aztán vége is lett mindennek. (Pontosabban volt vacsora is, de azon szigorúan csak a szűk család vehetett rész.) Indultunk is haza.
Az ajándék átadása előtt jutott eszembe, hogy nem tettünk bele semmi üdvözlőkártyát, vagy ilyesmit, de akkor már késő volt. Soha nem fognak rá emlékezni, hogy azt tőlünk kapták. Most már mindegy...
KisGergő itt is elég bágyadt volt, többnyire kézben volt, de volt egy időszak, mikor Rékuval rohángáltak ide-oda, nagyon édesek voltak. Réka el is esett szegénykém, kiszakadt a harisnyája is, nagyon sírt, de szerencsére hamar megvígasztalódott.
Azt állapítottam meg magamban, hogy ugyan szép és jó volt minden, de a miénk sokkal-sokkal szebb és jobb volt annak idején!!! Ezt persze nem bántásból mondom, szerintem ők is ezt gondolják a saját esküvőjükről.
Viszont kell majd vennem egy új cipőt, mert alig bírtam ki ezt a kis időt benne! Nagyrészt így is az autóban ültem, de alig vártam hogy levehessem!!!
És csak hogy ne unatkozzak este, kisGergő a vacsoránál megismételte a déli hisztijét. Most sem evett 1 falatot sem.
Az esküvő végén,hazaindulás előtt a család:
